Már megint Év végén??::))))

Már megint év végén jut eszembe irni, mert valahogyan mindig illetve inkább egyenlőre, folyamatosan vissza pörgök a Munkáimba és az Életembe !

Azt tanitom és tanulom Én magam is, hogyan tudunk lelassulni és észrevenni az Élet szépségeit:) A lényeg, hogy Nekem is munkám van ezzel, méghozzá napi szinten.💓

Kezdjük a reggellel. ahogy ébredezem, nézem és figyelem a testem, milyen állapotban van. Megnézem mit Érzek. Megnézem, emlékszem-e az álmomra és nyár óta már az ágyban reggel kicsit nyújtogatom, átmozgatom a testem, csak épp ami jól esik. Ez körülbelül 30 perc reggelente:) Majd a fürdőszobában arcot, fogat mosok, ha kell átöltözöm, ha átöltözöm, bekenem a testem testápolóval - amit egy ideje már Én készitek Magamnak olajjal::) A reggelim 1-2-3 narancs vagy mandarin félbe vágva és egyszerűen csak kieszem a belsejét:) Majd ananász konzervből, uborkából és egy kis gyömbérből vizzel turmixot készitek egész napra, másfél- 2 litert. Közben jöhet a kávé - imádom😀 Körbe nézek, mennyit és mit takaritsak vagy töröljek át, mennyi a szennyes. Attól függően mennyi időm van aznap, zenét kapcsolok, olvasok és teljesen beleveszem a a rendrakásba, ezt is imádom💖  

Ha elkészültem, jöhet a laptop és a mobil bekapcsolása, megnézem mi  történt és mi az ami erre a napra a legfontosabb. És akkor munka - munka -munka, persze szintén imádom és közben eszem is vmit salátával amit épp megkivánok😁

Estefelé, ha Érzem, hogy kezdek fáradni, próbálom abbahagyni és egyre többször sikerül. Jöhet a mozgás - yoga vagy balett rúd gyakorlat online:) forró fürdő olajjal, a Gyermekeimmel és a Párommal való beszélgetés, az Instagram, Facebook-ot csak átfutom, Youtube:) és mostanában 1 film, majd az ágy💛 Hát ennyi jut 1 napra!!!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések